Hatásvadász címnek tűnhet, de miről is lesz szó? :) Egy hétköznapi személyes tárgyunkról, a mobilról. Annak is leginkább az ideális méretéről. Mekkora telefont vegyek?!
Talán sokan gondolkodtatok már rajta, hogy amíg megjelenésüket követően a mobiltelefonok egyre kisebbekké váltak, napjainkban a gyártók már-már egymást túllicitálva próbálnak ránk sózni egyre nagyobb és nagyobb mobil készülékeket. Vajon mi ennek az oka? Nos, ennek próbáltam alaposabban utána járni.
Magyarországon a köztudatba „mobilként” az 1990-es évek vállalkozói által megismert „ős-bunkofonoktól” származtatható praktikusan ez a kérdéskör.
(A mobiltelefonokról bővebb háttérinfót bárki találhat a Wikipédián, a blog képeit pedig a netről vadásztam.)
Térjünk rá a koffernyi szuperkütyüre, ami a maga korában igencsak masszív státuszszimbólumként tündökölt. Drága cucc, kevesek kiváltsága, épp ezért irigykedés és persze közutálat tárgya volt – a használójával egyetemben. „Dögöljön meg a szomszéd tehene is” alapon, naná!
Természetes, hogy még a „mobilozás kultúrája” nem alakulhatott ki, sokan örültek, hogy vezetékes telefonjuk van végre, és persze ami másnak van és nekem nincs, az ab ovo ciki. A következő körben pedig az a ciki, akinek még nincs… A magyarnak sem kell a szomszédba járnia képmutatásért, ismerős ugye? :)
Miért is írom ezt? Az ezredforduló körül igen hamar elkezték bitóra húzni azt a bizonyos hóhért! A technológiai akadályok miatt korábban nagy méretű és sok áramot zabáló készülékek helyett megjelentek a korszerűbb, kisebb verziók is. Na, itt kezdődött az igazi össznépi ereszd el a hajamat! :)
Mindenki elérhető áron, már éppen cipelhető mobilt akart! Aki pedig mégsem, az bizonygathatta magának és ismerőseinek a valaha volt legnagyobb semmit. Nevezetesen azt, hogy ő neki aztán semmi szüksége nincs arra, hogy megállás nélkül utolérjék, belebeszéljenek az utcán a magánéletébe. Azután sorra beadták a derekukat, hiszen fogyasztói társadalom, vagy mifene... Ennyi pszicho-szociális megközelítés után lépjünk át a digitális technika világába.
Bizonyára sokaknak volt az első mobilja valamilyen masszívabb Ericsson, vagy ős-Nokia – álljon itt egy kép, ami sok mindent elmond, egy rövid evolúciós létra a korai mobilokról.
A súly- és méretcsökkentés legfőbb indítéka, hogy mindenki mindig magával szeretné cipelni, hiszen ez benne a lényeg: bármikor kapcsolatba léphessünk egymással. A miniatürizálás fejlődése az elektronikában, az akkumulátorok hatékonyságának növelése mindezt lehetővé is tette. 2002-ben, alig huszonévesen végül magam is beszereztem egy Nokia 3210-es néptelefont (balról a harmadik). Három évig le sem tettem, prímán működött arra, amire kellett. Viszonylag jó készenléti és beszélgetési idővel rendelkezett a hanghívásokhoz, sms-t is tudott már, sőt a kilógó antenna csücske sem csúfította, mivel addigra már végre azt is sikerült bepakolniuk az ügyes mérnököknek a burkolat alá.
Nézzünk kicsit körül a környezetünkben; a közelmúltig ennél többre az átlagember nem is vágyott. Sőt, sokan még a mai napig sem – néhány plusz funkciótól eltekintve persze. És ezekért az apróságokért (bluetooth, 3G net, qwerty billentyűzet, wifi stb.) váltottunk 1-2 évente telefont.
Csak a techbuzik, szofisztikáltabb kifejezéssel a geek fiatalok (?) vágytak, vágynak a mai napig mindig azonnal többre, praktikusabbra, menőbbre – megfelelő aláhúzandó. Meg a divat is nagy úr e téren, manapság már nem bélyeget gyűjtenek a kisiskolások sem, hanem mobilokkal küzdenek a figyelemért. Egyre nehezebb, mára már-már tömegtermék...
Idővel a méretcsökkenés egy logikus határig haladt tehát előre: a legkisebb Nokia (6800, lásd balra), ami valaha a kezemben volt, jó, ha körömmel nyomkodható billentyűkkel rendelkezett, bélyegnyi, monokrom kijelzővel párosítva. Ha akartam sem tudtam kényelmesen tartani, vissza is adtam a tulajdonosának, szenvedjen vele ő, nekem megteszi a 150 grammos, marok méretű 3210-esem. Kicsit húzta a zsebem, de tetszett:)
Ebben az időszakban, ha van olyan, aki még emlékszik rá, a menőbb dolgok a következők voltak: szereltessünk utólag rezgőmotort a telefonba, cserélgessük a trendi elő- és hátlapokat, vagy operáljunk be a hátlapba 2 SIM kártyát, vegyünk csúszkás mobilt, vagy még inkább szétnyithatót! Ma, 2011 őszén már csak mosolyoghatunk egykori önmagunkon, de hát tény, egy-két generáció átélte ezt a fázist :)
Időközben a gyártók gőzerővel keresték az új lehetőségeket, hogy még több zsét akasszanak le rólunk, így szolgáltatásokat fejlesztettek, a mobilba kamerákat, mp3 lejátszókat, diktafonokat tettek, egyesekbe bluetooth chipeket integráltak, majd GPS-t, wifit és minden hasonló csúcstechnikát. Majd egyik álmos reggel, valamelyik mobilcég marketingesének kipattant a fejéből az isteni szikra: okostelefonoknak fogjuk nevezni ezeket a kütyüket! Ekkor nyilván még a szomszédos gyártó részleg főnökei sem tudták, hogy mitől is lesz okos egy telefon, de hát a marketingesnek az a szakmája (ha már a Mekiben épp nincs munkaerőfelvétel), hogy előhozakodjon bármilyen forradalmi ökörséggel, amiért megdícsérik és egyben kiélheti magát – mindent a célprémiumért! Bocs a marketingesektől, valahol én is az vagyok :)
Okostelefon, mert mellette okosnak érezhetjük magunkat! Okos, mert (szinte) mindent tud! Aha. Azután ezt is megemésztettük: jól van, vesszük, "must have", "instant get" (aki nem érti, nos, az szerencsés:), miegymás, csak adjátok már olcsón. És adták. Elfogadott definíció híján okostelefonnak nevezhetünk minden olyan mobil eszközt, aminek saját, utólag is alaposan megbütykölhető operációs rendszere van, telepíthető programokkal. Gyakorlatilag a telefonáláson kívül is annyi mindenre használhatók, hogy már-már a funkciók sorának végét sem látjuk. Való igaz, ezeknél a modern készülékeknél a multifunkcionalitással járó kényelem mindent visz! Mi meg a boltokból visszük, olykor egymást taposva, a kereskedés előtt sátrazva, amolyan vallási fanatikusként átszellemülve.
Úgy kell nekünk, civilizáció! Afrikában meg éheznek.
(És itt legyintünk, sebaj, majd küldünk nekik egy sms-t és eggyel kevesebbet Győzikének.:)
Akkor végülis miért is növekszik újra a mobilok mérete? Egyetlen válasz a kézenfekvő: az elmúlt évtized közepén-végén, robbanásszerűen terjedt el a mobilinternet, így már mobilról is a világszélességű rács szörföseivé léphettünk elő. Azaz csak elvileg. Gombok, oké, kellenek. Képernyő pici, mondták is sokan: „csak nem fogok már p****nyi kijelzőn netezni, hát nooormális vagyok?” Tény, egy 2”-os (1 coll = 2,54 cm) képátlójú kijelzőn sms-t írni még prímán lehet, de egy index.hu főoldalt behívni csak erőteljes kompromisszumokkal, vagy sehogy.
A gyártók ráfeküdtek az érintőkijelzők fejlesztésére – sok esetben eldobva a billentyűzet adta kényelmet és precíz visszajelzést is. Éllovasként az Apple iPhone készülékét 2007-ben mutatták be, a Time magazin az év találmányának is nevezte (lásd lent, balra). Lehet ezzel nem is mondtak nagyot, hiszen ez a termék indította el a gigászi gyártók hacát, egymásra licitálva a telefonok specifikációival. A mai napig pereskedik mind a szabadalmakért...
És itt álljunk is meg egy kicsit: mobiltelefon? Manapság már rég nem a hanghívás az egyetlen képessége a készülékeknek. A név viszont rajta maradt a köznyelvben, megspékelve az okos jelzővel persze. Ez, mármint a hangátvitel alapú kommunikáció az elemzők szerint is pár év múlva már csak a használat töredékét fogja kitenni az adatforgalommal szemben. Újabb löket a net előretörésével dúló kijelző háborúban. Az iPhone 3,5” kijelzőméretét messze meghaladó 4" - 4,3" - 4,5", sőt már 5”+ méretű képátlójú (tegyük itt akkor rendbe: sokszor hibásan a képátmérő kifejezést használják, ami egy négyszög esetén erősen évismétlés-gyanús, már alsó tagozatban is) telefonokat is lazán az arcunkba tolják. Ismét csak a praktikum szabhat ennek határt, illetve a preferenciáink, avagy megszokásaink. A piac dönt, brutálisan gyorsan.
Netes fórumokon vérre menő viták folynak az ideális kijelzőméretről (is). Az értelmesebb vitafolyamok végén leszűrik, hogy mindenkinek más a maximum kijelzőméret, amit kényelmesnek tart (és lássuk be, ez a leginkább döntő faktor), de vannak, akik minden áron padlóba akarják döngölni a más méret mellett kardoskodókat. (Általános jelenség, ki lepődik már meg ezen? :)
Egy biztos, a mobilnet elterjedésével és az egyéb technológiák térhódításával együtt megjelentek a táblagépek (külön bejegyzésbe való, óriási téma), amelyek legegyértelműbb előnye a nagyobb kijelzőméret nyújtotta kényelem. És akkor máris megindult a kétirányú közelítés – vélhetően szükségszerű – stratégiája: „Táblagépet egyre kisebbre, mobilt egyre nagyobbra faragni!” Igenis, Uram!
A mobil mint nevéből következik, praktikusan egy olyan egész napos hordozásra és folyamatos bekapcsolt (on-line) állapotra képes eszköz, ami még éppen elfér a kezünkben, zsebünkben, kistáskánkban, de már éppen kielégíti az internethez vágyódó, bennünk rejtőző netfüggőt / droidot / kockát.
Voila! Minden méretű verziót elkészítettek nekünk a "jófej" gyártók, hetente hallani és olvasni új táblagépekről, asztali számítógépek számítási kapacitásával vetekedő szuper-okostelefonokról. Amik felfalnak mindent, korábbi PDA-kat, PNA-kat, túrista-navigációkat, dedikált mp3/mp4 lejátszókat, kézi játékkonzolokat stb.
A méret újbóli növekedése tehát elsősorban (de nem kizárólagosan!) a mobilinternet elterjedésével hozható összefüggésbe. Az internetet pedig asztali gépek és laptopok nagyobb monitorára optimalizálták a kezdetektől, így nincs más hátra mint előre: honlapokat mobilra optimalizálni, és/vagy kijelzőméretet növelni, hogy ne kelljen annyit zoomolni a böngészőben. És akkor még nem is említettük a távolsági buszokon, mobilról HD filmet nézni vágyó, újgazdag geek-gyerekeket, vagy az e-könyv olvasót drágálló e-könyvmolyt, akiknek szintén a minél nagyobb, annál jobb matrica van az ágya fölé tapasztva, közvetlenül az aktuális SP/Fluor poszter mellé. Mizu, vágjátok már? :)
Ezért nőnek újra a kijelzők, és vele együtt az érintőképernyős szupercsodák – attól függően, kinek mekkora a tenyere, zsebe, igénye. És persze a pénztárcája, hiszen itt már nem filléres játékokról van szó. Szabad a vásár, kapható még ma is QWERTY billentyűzetes üzleti okostelefon (jelenleg egy Nokia E72-t használok, balra), de hamarosan már 5,3” képátlójú Samsung Galaxy Note-ra vetem figyelő tekintetemet (alul). Hogy miért is épp ezt említem? Az az egyik soron következő blogbejegyzésből részleteiben is kiderül…
Köszönöm, hogy ezt végigolvastad – előre szóltam, hogy ez egy összefoglaló-kifejtős blog lesz, bár a teljesség igénye nélkül. Kíváncsian várom a kommenteket és az esetleges kérdéseket is, ehhez a lenti "megjegyzés" feliratra kell kattintani!
Neked milyen méret az ideális mobiltelefonban és miért? Konkrét típusokat sem tilos említeni – és persze külön öröm lenne számomra, ha hölgyek is hozzászólnának a témához, mert nekik is van ám mobiltelefonjuk! :)
