Augusztus 29. A Magyar Fotográfia Napja
"A Magyar Fotóművészeti Alkotócsoportok Országos Szövetsége 2003-ban kezdeményezte A MAGYAR FOTOGRÁFIA NAPJÁNAK megünneplését. Ezen a napon készült Magyarországon először nyilvános rendezvényen fénykép (dagerrotípia). Minden fotótörténeti forrásmunka egybehangzóan állítja, hogy 1840. augusztus 29-én, a Magyar Tudós Társaság ülésén Vállas Antal bemutatta, miként lehet képet alkotni a fénysugarak segítségével fényérzékeny nyersanyagon. Ez a nap alkalom arra, hogy a társadalom figyelmét a fotókultúrára és egyben a fotótörténeti értékekre irányítsuk."
Ennek alkalmából egy kis technológiai almanach. Már ami az általam az elmúlt
20 évben, fotózási szempontból értékelhető fényképezőgépeimet illeti:
2015 júliusától: Canon EOS 100D fényképezőgép (18Mpx, APS-C)
Fényképeim válogatása itt: flickr.com/kowako
És a lényeg: csak az számít, amit a képek a befogadó felé közvetítenek.
Az ötlet, a felvételtechnika, a komponálás, az utómunka és a fotók másokkal való megosztása, megvitatása ettől még önmagában is nagyon élvezetes lehet.
Örökké tartó kikapcsolódás.
Lehetett volna képeket is tenni melléjük, hogy mit tudtak, mire voltak elegek :)
VálaszTörlésHiába nem számít a technika, timelapse-t a S5600-zal nem tudtam volna csinálni, de csillagjárós képet sem.
Megfelelő eszközt az elérendő célhoz :) Jó blogötlet amúgy, köszi, ha lesz időm sok régi képet tematikusan kiválogatni, biztosan tudok meglepő dolgokat mutatni (pl. time-lapse videó Galaxy Note-tal, 2Mpixeles Olympussal készült MAFOSZ válogatott fotó stb.)
VálaszTörlés